Akkor miért is élünk valójában? Szerintem, hogy tapasztaljunk és megismerjük magunkat!Napjaink rohanó embere, aki már szinte automatán él - hisz a kávét darálva, a kenyeret készen veszi, a mosógép is kimos helyette, sőt már a bőséges áruválasztékból kifolyólag érdekes és bizarr élelmiszereket is vásárolhat, lassan a gyaloglásról is leszokik, hisz mindenhová autóval jár... - nos, gondolkodott-e már valaki, hová vezet a lélekfejlődésünkben ez a rohanó automatizált világ!
Foglalkozunk-e önmagunkkal, a lelkünkkel? Hisz már megismerni sem szükséges magunkat, mert mások megmondják milyenek is vagyunk, az íráselemző és az asztrológus, a számmisztikus feltárja még azokat a féltett gondolatainkat is, melyekre álmunkban sem gondoltunk.
Akkor miért élünk valójában?
Anno az idős embereknek tekintélyük volt, mert igen bölcsnek tartották őket. Ez a bölcsesség az élettapasztalatuk alapjául szolgált. Ezeket a tapasztalatokat nem lehetetett lexikálisan megszerezni, mert akkor tudást kapunk. A bölcsesség alapja a tapasztalat, melyet soha senki nem vehet el. Az élmények és események, melyekben kipróbáljuk magunkat, különböző élethelyzetekben, melyekben néha elbukunk és néha számunkra megfelelően szereplünk.
Akkor miért is élünk valójában?
Szerintem, az én hitem szerint, hogy tapasztaljunk, és megismerjük magunkat!
Van erre időnk és kedvünk egy átrohant stresszel nap után?
Miért legyintünk saját magunk igényére?
Mi az oka, hogy saját vágyunk és álmaink háttérbe szorulnak a környezetünkkel szemben?
Mit szeretnénk ezzel bizonyítani?
Nekünk nem jár semmi, vagy akkor vagyunk "jó" emberek, ha szolgáljuk a környezetet? Azonban ha megbetegszünk, fáj a fej, derék, láb, szív, gyomorpanaszok stb. esetén bekapva gyorsan egy fájdalomcsillapítót gondolunk -e valójában a testünk és a lelkünkre?
Valóban ez a megfelelő eszköz a probléma megszüntetésére?
Régen rettegtem a magánytól és az egyedülléttől. Amióta elkezdtem magammal kommunikálni egyre jobban élvezem a "magányt". Valójában nem vagyok egyedül. Rengeteg felismerést kaptam a magammal folytatott eszmecserékből, és a stresszes helyzeteket is könnyebben fel tudom dolgozni és meg tudom magammal beszélni.
Képessé váltam arra, hogy megnyugtassam magam. Sokszor rohantam el dolgok mellett és mintha automatán üzemeltem volna, gépisen viselkedtem és azt hittem így van jól.
Ma már pedzegetem, hogy mi is lenne jó számomra, lettek vágyaim és céljaim. Nem tehetjük a boldogságunkat anyagi elismeréshez. Hisz hányszor hallani: "Majd ha lakásom lesz boldog leszek."
Bekövetkezvén a vágy a boldogság elmarad. Miért? Mi hiányzik?
Fogyasztó társadalomban élünk. A bevásárló áruházak dugig. Mintha függőségünk lenne az állandó "lepjük meg magunkat valami újjal" ami néhány hét múlva érdektelenné és unottá válik. Valójában az örömszerzésünk változott.
Javaslom, mostantól kezdjünk el gyűjtögetni olyan eseményeket, melyeket nem lehet megvásárolni. Pl. lassan vége a nyárnak. Beköszönt a vénasszonyok nyara, gyönyörű színvilágával. Álljunk meg néhány pillanatra és csodáljuk meg a pazar látnivalót és nyugtázzuk a természet pihenni tér. Mi is begubózni készülünk a lakásba, hisz a tél a megnyugvás pihenést hoz el, merítkezzünk még utoljára a nap kellemesen lágy sugaraival, hogy kitartsunk a tél fátyolos napjain, hogy tavasszal újult erővel tervezhessük a mindennapjainkat!
Szabó Andrea Krisztina
kineziológus
